A Szómagyarító segít megmutatni, hogy egy-egy idegen szónak mi a legnépszerűbb magyar megfelelője. Szavazzon, vagy adjon meg új meghatározást!

Eddig 13365 magyarítás érkezett 5440 idegen szóra.

keresem

copy-paste

Másolat, másolmány, plagizált tartalom, másolás módszerével ellopott szellemi tulajdon. Kiejtése kb. "kopipészt", írásban is felbukkant ebben az alakban, de "kopipaszta" formában is. Angol eredetű (szó szerint: másolás-beillesztés). Számítógépes szövegszerkesztő programok szakkifejezéseként szöveg(rész)ek dokumentumokon belüli, vagy azok közötti áthelyezését, másolását jelenti (e funkció elvégzését egyes alkalmazásokban végrehajtó billentyűkombinációk alapján ismeretes ebben a formában is: "CTRL+C, CTRL+V"). A kifejezés első tagja jelenti a szöveg(rész) kijelölését és vágólapra helyezését (megjegyeztetését), a második tagja pedig a vágólapról (az ideiglenes tárolóterületről) a célhelyre történő másolását, beillesztését. Köznyelvi formájában gyakran pejoratívnak számít, amennyiben mások szellemi tulajdonának (pl. szakdolgozatának) a forrás megjelölése nélküli lemásolására, sajátként való feltüntetésére utal.

Kategória: Köznyelvi

Eddig összesen 4 javaslat érkezett erre a szóra, és 0 hozzászólás.

  • • átmásolás

    Tetszik ez a fordítás?Igen/Nem85.714285714286/100 (17 igen, 2 nem)

     

    • • A hallgató egyszerű átmásolásokkal (copy-paste-kkel) hozta létre a beadandó dolgozatát.
    • • Az átmásolás hatékony eszköz szövegírásnál - feltéve, ha az illető át is olvassa a szöveget, és elvégzi a szükséges módosításokat, testre szabást, hogy az egésznek értelme is legyen.
  • • másolillesztés

    Tetszik ez a fordítás?Igen/Nem36.3636363/100 (3 igen, 6 nem)

     

    • • másolás-beillesztés (vagy másolat-beillesztés) = másolillesztés (jobban rövidíteni nem érdemes)
  • • kopipaszta

    Tetszik ez a fordítás?Igen/Nem26.666666666667/100 (3 igen, 10 nem)

     

    • • Ez a szakdolgozat kopipaszta.
  • • kivágmány

    Tetszik ez a fordítás?Igen/Nem12.5/100 (0 igen, 6 nem)

     

    • • A tanár értékelhetetlennek ítélte diákja beadandó dolgozatát, mivel az csupán a forrásként megjelölt anyagok kivágmányaiból állt.

 

Beküld

Feliratkozás

   Új magyarítás érkeztekor email-es értesítést kérek

Nevem:

 



Email címem:

 

Feliratkozom

 

Új hozzászólás

Beküld