stramm
Kategória: Köznyelvi
Eddig összesen 1 javaslat érkezett erre a szóra, és 26 hozzászólás.
Ha arra érdemes, oszd meg másokkal!
- • belevaló
Tetszik?Igen/Nem/Jelentem
(5 igen, 5 nem)
- • Nagyon belevaló férje lett végre a Lizának a sok keresés után .





#6gyaloggos
A régi jó MDP/MSZMP legszebb hagyományait követve el kell rohanni gyorsan megtenni az éppen aktuális feljelentést. Itt és most épp a MANYSZI-hoz. (Egyébiránt nem stimmel valami a házszám körül: soha nem írtam "figyelemfelhívó jelleggel" egyetlen magyarítást sem be, és az ADMIN sem figyelmeztetett soha semmire. Annyi igaz, kedvesnek valóban kedves vagyok. Az ellenkezőjével ritkán szoktak megvádolni. Többek között azért sem, mert nem szoktam alaptalanul vádaskodni. Feljelentgetni másokat még kevésbé. )

#7Ország Balázs
Ezt a két szöveget (Tapsoljuk meg, főnévképzés) egyetlenegy ember szokta a fejemhez vágni. Tegnapelőtt két értelmetlen betűhalmazt töröltem véletlenül a magyarítások közé keveredtek. Ha valaki nem esett fejjel előre a billentyűzetre-Szívemből remélem nem, akkor ez valószínű az ő egyik figyelemfelhívó jellegű magyarítása. Amire már öt éve megkérték, hogy ne csináljon ilyet. Ja, ez a töröltetés nagyon nehéz. Nemcsak bonyolult öszzeesküvéselméletek kell szőni, még egy gombot is meg kell hozzá nyomni. "Jelentem" felirat van rajta ott van az igen és nem mellett. Egyébként ez az úriember, aki nem te vagy Sokmindenről ismert, nagy mulatattató. Egyszer például összeveszett önmagával azon, hogy én milyen magyarítást írtam, pedig ahhoz a szóhoz éppen akkor semmilyet.De azért írt hozzá rólam két-három hozzászólást Volt, hogy annyira hiányoztam szegénynek, hogy megkérdezte hol vagyok, mint Pampalini kommandó. Ezen a kifejezésen annyira kellett röhögnöm, hogy a hozzászólását tovább nem is olvastam. (Szinte láttam magam előtt, mint Pampalini főhadvezért, amint éppen fújja az indulót én pedig, mint hadsereg épp a bárányfelhőket nézem. Én minden vélt/valós bűnőmért bocsánatot kértem ő még azt se látta be, hogy ilyenjei voltak. Ennek én is oka vagyok sose tudattam vele, hogy látom mennyit bakizik.Féltettem szegényt még megsértődik, Természetesen a lehetőség nyitva áll előtte, hiszen most újra aktív. De mivel azt mondod nem te vagy ő ünnepélyesen bocánatot kérek és csak annyit kérek ne lopd el az ő régi szövegeit. Ha ezt megteszed puszipajtásom leszel cserkészbecsületszavamra!

#8gyaloggos
Elég nagy zagyvaság, nem mondom, hogy mindent értek. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Pampalini, aki egy híres vadász és nem "főhadvezér", nem vagyok. De azt a sületlenséget természetesen még én is olvastam, hogy főnévből állítólag nem lehet főnevet képezni. Ráadásul gunyoros, kioktató hangnemben. Bődületesen nagy marhaság, mit mondjak. Mint ahogyan a "tapsoljuk meg" szériát ugyancsak olvastam valahol, valamikor a példamondatok között. Hát... elég szájszagú megnyilvánulások voltak ezek szerintem is, szó se róla. És majdnem olyan gyomorforgatók is, mint az a tavaly június 10-ei feljelentés a Fórum > Honlap belső linkünkön (nem "összesküvés-elmélet", ami kötőjellel írandó egyébként, feljelentés, tehát nem a "jelentem" gombjának a egyszerű megnyomásával...), mely szerint én a másik nicknevét úgymond lenyúlom, ami egy "övön aluli húzás" részemről. Azzal, hogy (és ez is tipikus régi MSZMP-s tempó) "ez csak gyanú, de egy ellenőrzést megér". Rákosi, Kádár mosolyognak odafentről. Az ún. "figyelemfelhívó jellegű" magyarításokról pedig annyit, azt sem tudom, eszik-e őket vagy isszák, én eddig kizárólag szómagyarítási jellegű magyarításokkal próbálkoztam. Ami pedig a puszipajtásságot illeti, engedtessék meg, a barátaimat hadd válogassam én meg. Köszönöm a jelentkezést, nem vagyok különösebben finnyás, de azért van egy szint... azt mondom tehát, inkább nem kérem.

#9Bonifác
Lehet, hogy én vagyok az a keresett személy? Mivel engem is igencsak szíven ütött annak idején a főnévképzés lehetetlenségét kimondó korszakalkotó nyelvi felfedezés publikálása a honlapon. Szóvá is tettem ezt párszor. Ez igaz. Viszont a Manyszi engem sem részesített semmilyen figyelmeztetésben soha. Se figyelemfelhívó, vagy milyen magyarítási tevékenységért, se másért. Itt valami tévedés lehet a háttérben. Még valami: általam elkövetett nagyobb "bakikról" sem tudok. Van viszont egy, a zseniális felfedezésnél is nagyobb probléma. Éspedig magának a kiváló felfedezőnek a helyesírása. Az ugyanis csapnivaló. Egy ötödikesnél is legfeljebb gyenge hármas alá. Nagy jóindulattal.

#10Ország Balázs
Két válasz jött, úgyhogy én is két részletbe válaszolok külön-külön. Kezdem veled Bonifác. Dehogynem kaptál te figyelmeztetést Büfé címszó #9 és #11. (Görög Márton admin. Csakhogy nehogy újabb félreértés legyen.) Udvarias, de azért figyelmeztetés. Ami a pikantériéja, hogy a tapsoljuk meg műveletért. (Erre nem tudok dokumentumot felmutatni, miután 40-50 magyarítandó magyar címszóval együtt a hozzászólások is törlődtek.) ennél kevesebbért majdnem leszedted a fejem. Ez bizony logikai baki. Vagy itt van a Pampalini kommandós szöveg. Ez az indoktrinál alatt olvasható, Az volt a baj, hogy nem szólaltam meg.Nem vagyok néven nevezve, csak a vikariáns #1-ben tett hozzászólásom ismételted meg Előtte az, volt a baj, hogy megszólaltam, Meg mertem valakit dicsérni. ld, akvamarin. Ez is logikai baki. Van még egy különbség én pár óra alatt visszaszívtam és többször bocsánatot kértem Négy éve. Te mikor fogsz? Ami meg a gépelést illeti a tiéd se jobb idegesen.

#11Ország Balázs
Gyalogoss veled rövidebb leszek. Volt már olyan eset, hogy valaki a másik nicknevén írt hozzászólást. Ez nem összeesküvés-elmélet, hanem gyakorlat. Te írtad a kolléga címszóhoz írt #8 és #9 ik hozzászólást is? Mert az egyikben V-t szidod, a másikban meg... Utána meg #10 -ben téged Zsebkazinczyznak le és nem kéred ki magadnak. Nekem ez fura volt.Újraolvasva még mindig az, de Ha tévedtem, hát tévedtem. De! És itt jön a lényeg: nem téged jelentettelek fel, hanem egy esetleg a neveddel visszaélő valakit, akitől TÉGED AKARTALAK MEGVÉDENI!Tájékoztatásul közlöm, hogy az előző rendszerben óvodás voltam és családomban volt, akit erőszakkal szerveztek be a TSZ-be. Szóval hagyjad szépen békében nyugodni mi történt ezelőtt 4 éve meg még régebben, amiről ráadásul magad mondtad, hogy az se tudod mi volt.


#14gyaloggos
Hogyne. Gondolom, a Magyar Tudományos Akadémiának is rendes tagja vagy. Plusz még vagy négy-öt másik országénak úgyszintén. Meg 10 másodpercen belül futod a száz métert. (Két szatyorral a kezedben.) Mondani mindent lehet. Konzisztens módon érvelni, szabatosan fogalmazni, pontosan hivatkozni, helyesen írni már nehezebb. Pedig ezen képességek érzékelhető megléte az írásaidban alátámaszthatná állításodat. Fájóan bántó hiányuk azonban, és sajnos ez a realitás, legalábbis kételyeket ébreszt.


#16gyaloggos
Hogy akadémikus lennél, az senki ember fiában, aki olvassa a kommentjeidet, nem merül fel. Nincs akadémikus, aki ilyen színvonalon nyilvánulna meg ugyanis, azt hiszem. Hogy állítólag egyetemet végzett ember vagy, ne belinkelt ilyen-olyan listákkal igazold, hanem azzal, hogy igényesen írsz. Például konzisztens módon érvelsz, szabatosan fogalmazol, pontosan hivatkozol és a helyesírásod sem olyan, mint a...

#17Pásztor István
Nem vagyok benne biztos, hogy Petőfi vagy József Attila, ha lett volna módjuk annak idején internetes fórumokra beírogatni, mindig egy kúriai bíró alaposságával és modorában érveltek volna. És abban sem, hogy mindig, minden formai kötöttségre figyelemmel lettek volna... És ennek oka nem az egyetemi diplomájuk hiánya lett volna.


#19Ország Balázs
Az oldal, amit nem ismertél meg a Magyar Nemzeti Bibliográfia, amit az Országos Széchenyi Könyvtár készít. Ha a link legtetejére gördítesz látszik. (Én úgy állítottam be, hogy egyből az én könyvem katalóguscédulájára mutasson. Az is kiderül belőle, hogy tényleg akkor jártam óvodába, amikor mondtam, hiszen ott a születési évem. ) Mivel ez konzisztens, szabatos és helyes több bizonyítanivalóm nincs.

#21gyaloggos
#19: Ez nem valamelyik egyetem listája az egykori végzőseiről... Vagy a Magyar Nemzeti Bibliográfia azt lenne hivatott igazolni, hogy az itt szereplő összes személy egyetemi diplomával rendelkezik? (Csak mert az eredeti álításod ez volt.) Nem hiszem. A tanácsom változatlanul az, hogy állítólagos iskolázottságodat ne belinkelt ilyen-olyan listákkal igazold, ahogyan most is teszed, hanem azzal, hogy igényesen írsz. Például konzisztens módon érvelsz, szabatosan fogalmazol, pontosan hivatkozol és a helyesírásod sem olyan, mint a...

#22Pásztor István
Ad #20: Kedves Fiatal Barátom! Igazán nincs mit, ami egyáltalán nem alaptermészet kérdése. Ám ez nem jelenti azt, hogy a helyesírás és az illem szabályaira Önnek is, másnak is ne kellene figyelemmel lennie. Egy ilyen igényes nyelvi fórum, mint a mi Szómagyarítónk, magasra teszi mindnyájunk számára a lécet.

#23Ország Balázs
#21 Itt van a benne lévő tétel, amit láthatóan nem találsz: 12423 /2016. Ország Balázs (1984-) Pontok és ponttalanságok / Ország Balázs. - [Kaposvár] : Ország B., 2016. - 100 p. : ill. , 21 cm ISBN 978-963-12-6374-9 fűzött magyar irodalom - vers 894.511-14 [AN 3647610] MARC Ez cáfolja 1. MSZMP-s lehettem volna. 2. Iskolázatlan lennék (iskolázatlanok nem írnak százoldalnyi verset) 3. A kötet bevezetőjében benne van, hogy egyetemet végeztem, bárki elolvashatja. Egyébként ha nagyon szeretnéd és adsz egy postacímet, küldök egy példányt. De azt én írtam, nem az OSZK munkatársai rólam. Engem pedig hazudozónak tartasz. Ami ha igaz lenne, nem lenne se célja, se értelme. De nem igaz.

#24L9ngei
Változnak az idők. Úgy tűnik, a régiek mind faképnél hagyták rég a szómagyaríró honlapot. Mára nekünk már - leszámítva P. Pista bátyánkat - csak egy önmagát Kazinczynak gondoló, hiperaktív, vén Czuczor- fan, egy idegbeteg genderjogvédő és egy magyarul helyesen írni képtelen, ám büszkén százoldalazó poéta maradt...

#25gyaloggos
Nem arról van szó, hogy valamit ne találtam volna meg a tőled kapott linken található adatok között. Hanem kizárólag arról, hogy amit állítasz, annak alátámasztására a szóban forgó nyilvántartás teljesen alkalmatlan. Többek között azért, mert bármely, akárhány oldalas verseskötet közzététele Magyarországon nincs a szerző részéről egyetemi végzettséghez kötve. Ha hazudozó vagy, ha nem.

#26Bonifác
Fején találta a szöget Gyalogos barátunk, amikor zagyvaságnak minősítette ezt az egészet. A folytatás, azaz a nekem írt válasz is az, nemnl is kicsit, nagyon - változatlanul gyalázatos helyesírással. Értelmetlen mondatok, összefüggéstelen szóáradat. Nem világosak a tényállítások, hibásak a hivatkozások, követhetlen, hogy ki, mikor és miért szólalt (vagy nem szólalt?) állítólag meg. Vagy ki, kit és miért dicsért (vagy nem dicsért?) meg. Ki kit ismételt meg? És hol? Nem tudni, pontosan miben áll és melyik "baki" - az egész összefüggéstelen iromány maga egy nagy "baki". Annyiban konzekvens viszont, hogy így legalább a tartalom összhangban van a formával. A lényeg: ezen a színvonalon tényleg nem kívánok vitatkozni senkivel. Tételesen cáfolni bármit is - még kevésbé. Már csak azért sem, mert egzakt tényállítások híján ez amúgy sem igen lenne lehetséges. A tudatlanságért, a hozzá nem értésért (műveletlenségért?) meg nem kellett volna bocsánatot kérni, hivatkozni erre pláne nem. Hiszen az nem bűn. (Mondjuk túl kellemes sem lehet a dolgos hétköznapokban, de ez már egy másik történet... ) Ha van diplomája, ha nincs. Ha ír verseket, pláne száz oldalon át (jaj Istenem...), ha nem. Bocsika. (Tapsoljuk meg? És fogadjuk el főnévképzés lehetlenségének zseniális doktrináját? Meg azt a blődséget is, hogy a bohém ne lenne jövevényszó...? Vagy mégse?)
#1°V°
2013-01-23 01:13:59
Nem belevalót jelent a stramm!