saivizmus
Az indiai Siva isten kultusza, a vaisnavizmus és a saktizmus mellett a modern hinduizmus harmadik alapvető formája. Egymástól erősen elkülönülő ágakra oszlik, ilyen például a filozofikus saiva-sziddhánta, a jellegzetes társadalmi nézeteket valló lingájat, különféle aszketikus rendek, mint a dasnámí szannjászinoké, továbbá létezik számtalan népi variáns. A Siva-kultusz eredetét némely tudós az árják előtti falloszimádatig vezeti vissza. Ez nem tekinthető bizonyítottnak, az viszont nyilvánvaló, hogy a védikus Rudra isten („a Süvöltő”) olvadt össze Siva („a Jóságos”) alakjával, amely az upanisadok kora után alakult ki. A Svétásvatara Upanisad, amely Sivát a legnagyobb istenként magasztalja, valamikor a Kr. e. II. század és a Kr. u. II. század között, ill. a rendszeres vallási életet kialakító pásupata irányzat megjelenése után jöhetett létre. A modern saiva gondolkodásnak is több iskolája van, ezek skálája a pluralisztikus realizmustól az abszolút monizmusig terjed, de van három közös alapelvük: pati, azaz Siva, az Úr, pasu, az egyéni lélek, és a pása, a kötelék, amely a lelket a földi léthez láncolja. A cél a köteléktől való megszabadulás és a sivatva (a Siva-természet) elérése. Az ide vezető módszerek a következők: csarjá (a vallási élet külső cselekedetei), krijá (az istenség benső szolgálata), jóga (meditáció), és dzsnyána (tudás vagy bölcsesség). A saivizmus, a hinduizmus más formáihoz hasonlóan, Délkelet-Ázsiában is elterjedt, mindenekelőtt Balin, Jáván, valamint Kambodzsa és Vietnam egyes részein.
Kategória: Köznyelvi
Eddig összesen 1 javaslat érkezett erre a szóra, és 0 hozzászólás.
Ha arra érdemes, oszd meg másokkal!
(1 igen, 1 nem)