A Szómagyarító segít megmutatni, hogy egy-egy idegen szónak mi a legnépszerűbb magyar megfelelője. Szavazzon, vagy adjon meg új meghatározást!

Eddig 20529 magyarítás érkezett 15067 idegen szóra.

keresem

guru

Vallási tanító. A guru szanszkrit nyelven "súlyosat" jelent. E szó a lelki tanítómesterre utal, akinek tanításai, tudása és lelki megvalósítása nagyon "súlyosak", lényegesek. A lelki tanítómester tanítványainak lelki vezetője, aki a lelki életben való fejlődésre őszintén törekő tanítványait hiteles avatásban részesíti. Ezzel szélesre tárja előttük az önmegvalósítás kapuját. A valódi, hiteles gurut a Legfelsőbb Úr képviselőjének tartják, akinek a legfőbb vágya az embereket az Istenről szóló tudásra és az Ő szolgálatára tanítani. Saját magát az Úr legjelentéktelenebb szolgájának tekinti, s nagyon együttérző a szenvedő emberiséggel. Hitelességét, tanításainak eredetiségét az adja, hogy hiteles forrásból, egy tanítványi láncolaton keresztül szerezte meg azt a tudást, amely eredetileg magától Istentől származik. E közvetítő láncolat révén az Abszolút Igazságról szóló teljes tudásnak a birtokában van. A lelki tanítómester komoly, őszinte és a lelki elvekhez hűséges tanítványai mesterük eltávozása, "halála" után szintén guruvá válva tanítványokat fogadhatnak el. Így a tanítómesterek e sorában mindenkinek nagyon szoros kapcsolata van nemcsak a saját gurujával vagy tanítójával, hanem lelki tanítómesterének lelki tanítómesterével is, és így tovább, végig a mesterek töretlen láncolatán. Ezt a tanítványi láncolatot nevezik szampradájának vagy paramparának. A valódi guru saját példájával tanít. Életében mentes a négy bűnös tevékenységtől: 1) a kábító-mámorítószerek használatától, 2) a szerencsejátéktól, 3) a törvénytelen, házasságon kívüli nemi élettől és 4) a húsevéstől. Teljesen uralkodnia kell elméjén, érzékein és beszédén is.

Kategória: Köznyelvi

Eddig összesen 0 javaslat érkezett erre a szóra, és 0 hozzászólás. Ha arra érdemes, oszd meg másokkal!

Beküld

Feliratkozás

   Új magyarítás érkeztekor email-es értesítést kérek

Nevem:

 



Email címem:

 

Feliratkozom

 

Új hozzászólás

Beküld