A Szómagyarító segít megmutatni, hogy egy-egy idegen szónak mi a legnépszerűbb magyar megfelelője. Szavazzon, vagy adjon meg új meghatározást!

Eddig 20471 magyarítás érkezett 15018 idegen szóra.

keresem

Jelentés a szómagyarítóról (2014)

Szómagyarító csapat

A 2010-ben indult szómagyarító honlap a közösségi, szórakoztató, játékos szómagyarítás fóruma. Ezt a honlapon található leírás és szabályzat is mutatja. A szómagyarítón található tréfás, fura „szócsinálmányok” olykor alkalmat adnak a gúnyolódásra, sőt politikai támadásokra is (azt írják egyesek, hogy ezeket a szavakat tűzzel-vassal, politikai támogatással be kívánják vezetni). A honlap kitalálói ilyen mulatságos következtetésekkel nem foglalkoznak, és ezért nem is védekeznek ellene, csak csodálják, hogy a mai értelmiségi közéletben bármilyen hitele van a nyilvánvaló torzításnak, csúsztatásnak, s ennek magukat „mérvadónak” tartó fórumok még helyet is adnak.

Ehelyett adatokat, tényeket mutatunk be a honlapról – akiket pedig a célok érdekelnek, azoknak újfent ajánljuk a szómagyarító szabályzatának elolvasását.

 

A honlap használatáról a szolgáltató a következő adatokat nyújtotta:

- 2013-hoz képest kb. 60%-kal nőtt a látogatottság,

- átlagosan csak 1,7 oldalt néznek meg egy látogatás alkalmával, nem barangolnak, nem sokat keresgélnek,

- az egyszeri látogatók 30 mp-t sem töltenek el az oldalon,

- a visszatérők átlagosan 2 percet,

- a látogatók megoszlása: Magyarország 87%, Románia 3, Szlovákia 1,5, Anglia 1%,

- 20% okostelefonról lép be, ennek a száma folyamatosan növekszik,

- a legtöbb látogató életkora 24-35 között van,

- 54% férfi,

- a látogatók 83%-a (google) kereséssel érkezik, pl. rákeres arra, hogy "pragmatikus", mert nem tudja, mit jelent; eljön az oldalunkra, megnézi és már megy is tovább,

- hétköznapokon több, péntek-szombaton a legkevesebb a látogató,

- óránkénti bontásban természetesen nagy hullámzás mutatható ki.

- a címszavak kb. 70%-át egyetlen személy ("m." küldte be),

- a magyarítások kétharmadát egy másik személy (PA) végezte el.

Köszönjük!

 

2014-ben a szómagyarítónak két fényes napja volt. Április 29-én a 444.hu közzétett egy játékot: http://444.hu/2014/04/29/ha-nem-ismered-ezeket-a-szavakat-nem-is-tudsz-magyarul/. Csak e cikk miatt kétezer látogató volt.

Kb. ugyanekkor 4000 látogató jött egy másik oldalról, ami azt mutatja, hogy a negatív reklám néha jobb reklám (a honlap felirata sok mindent elárul: mindennapi mocsok), s mivel mi ennek terjesztéséhez nem adunk segítséget, a honlap címét sem közöljük.

Nagyjából ugyanakkor színvonalas cikk is született rólunk: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ti-is-magyarithattok-idegen-szavakat/, s ekkor is sokan néztek körül a szómagyarítón.

 

Statisztikánkból a legfőbb következtetés az, hogy a szómagyarító honlap nem pusztán a közösségi szómagyarítás legfőbb fóruma, hanem idegen szavak szótáraként is szolgál. Erre eredetileg nem gondoltak a honlap tervezői, ezért felhívják az alkalmi látogatók figyelmét arra, hogy a szómagyarítások nem föltétlenül elfogadott, félreértés nélkül használható vagy pontos nyelvi adatok, hanem a szómagyarítás közösségi folyamatában csak egy állomásnak tekinthetők. De – úgy hisszük – köztük szerepel a jövő magyar nyelvének számos értékes példánya!

 

2014. július 23-án 3703 idegen szóra 9404 magyarítás található a rendszerben, ami azt jelenti, hogy egy idegen szóra legalább három magyar javaslat van. A „csúcsot” még mindig a pendrive tartja: 133 javaslat van a magyarítására és 86 hozzászólás kapcsolódik hozzá.

 

További jó szómagyarítást, böngészést kívánunk!